Első Építőgép Kiállítás a TERRA részvételével
Sikeres bemutatkozás az első ÉBSZ kiállításon
Nem éppen szokványos, ha egymás konkurenciái összefognak, és minden versenyhelyzetet, ellenérzetet félretéve létrehoznak valami – mindannyiuk számára – hasznos és profitot hozó dolgot. Pedig a legutóbbi ÉBSZ (Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége) szakkiállításán pont ez történt. A kiállítók között a JCB építőgépek és a NISSAN villástargocák kizárólagos magyarországi forgalmazójaként természetesen a Terra Hungária Kft. is jelen volt. Most beszámolunk róla, mi mindent láthattak az érdeklődők, hogy Ön is kedvet kapjon a következő kiállításhoz.
Először rendezte meg az Építőgép- Forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége (ÉBSZ) szeptember 20-tól 22-ig, Sóskúton azt a Magyarországon - és európai szinten is - egyedülálló Építőgép Kiállítását, ahol működés közben is megtekinthetőek, sőt, kipróbálhatók voltak a kiállított a gépek. Dr. Csorba Kázmér, az ÉBSZ elnökségi tagja a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, a hogy korábbi statikus magyarországi kiállítások már egyáltalán nem szolgálják sem a vevők, sem a kiállítók érdekeit, hiszen a gépvásárlás esetén döntő szempont, hogy mit is tud egy-egy gép. Ezért is döntött úgy a szövetség, hogy most valami egészen újat hoz létre.
A kiállításnak az egyik lehető legideálisabb terep, a sóskúti homokbánya adott otthont, ami a 22 hektáros méretét tekintve messze meghaladta a látogatók eddigi hasonló jellegű kiállításokról alkotott elképzeléseit. A kiállítás két különálló részből állt, a 720 négyzetméteres sátorból, ahol a kiállítók nagy része saját standdal várta a látogatókat, valamint a majd 2000 négyzetméteres szabadterületből, ahol közel 300 gép volt látható, mintegy hárommillió forint értékben.

A helyszín kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy jól megközelíthető legyen, és ezen túlmenően valós munkakörülményeket biztosító helyszínen lehessen kiállítani és bemutatni a gépeket. Ugyanis a rendezvény fő érdekessége az volt, hogy a bemutatott építőgépeket kategóriák szerint felsorakoztatva, ki is lehetett próbálni. A „statikus” kiállításokkal szemben itt nem csak beülni lehetett a gépekbe, hanem akár dolgozni is velük. Így a leendő vásárlók a valóságban is megismerhették a gép képességeit, kezelésének módját és további lehetőségeit. A külső kiállítási területen 19 kiállító osztozott, általuk voltak láthatók a nagyméretű gépek, berendezések, daruk, kompresszorok, de itt kaptak helyet az egyéb kiegészítő gépek is.
A szakkiállításon a Terra Hungária Kft. is bemutatkozott mintegy 100 négyzetméteres területen a nagysátorban, valamint további 100 négyzetméter szabad téren, ahol a gépeket 10 gépkategóriában tekinthették meg az érdeklődők.

Nagy örömünkre a Terra Hungária által kiállított JCB építőgépek iránt jelentős érdeklődést tapasztaltunk, standunkat számos jelenlegi és reménybeli jövőbeni ügyfelünk látogatta meg.
Azon partnereink, akik kilátogattak az egyedülálló rendezvényre biztosan nem csalódtak, hiszen, egy egészen új és érdekes kezdeményezésnek lehettek részesei. Bízunk benne, hogy az elkövetkező évek során egy európai szinten is színvonalas kiállítássá növi ki magát az ÉBSZ rendezvénye a szakmabeliek és az érdeklődők nagy örömére, továbbá még több munka közben látható géppel mutatkozhatunk be.